Váróterem

  Napsütésre kelni. Ez is a tavasz. És még megannyi más jel mutatja, hogy a természet ismét hátat fordít a fagynak és jégnek. Megújul. Megszokott ez már számunkra, mint a napszakok változása, ám minden évben gyönyörködéssel is eltölthet. A kopár, szinte halottnak tűnő föld, fák, bokrok, növények életre kelnek újra. Megújulnak újra. Mint ahogy nekünk is kellene. A természet az Isten által teremtett rend szerint váltakozik. És mi? Számunkra is van egy állandóság, ez az évek múlása az életünk során, felnőtté válás, öregedés. A külső megromlása, amivel persze dacol a mai világ és viaskodik. Azonban ez a kevésbé fontos rész, ne is maradjunk ennél. Mert az érdekes számunkra inkább az lehet, hogy az állandóság mellett belül folytonos változást élünk meg. Jókedv, szomorúság, öröm, kedvtelenség, tétlenség, tenni akarás és még sorolhatja ki-ki a magáét. A kérdés az, hogy ezek a változások, hogyan és miért alakulnak az életünkben? És mi segíthet megújulni? Első gondolat: A tél te...

Mid lenne, ha ma csak az venne körül, és az lenne a tiéd, amiért előző este hálát adtál? Pár éve olvastam valahol ezt az elgondolkodtató kérdést, és feljegyeztem, hogy emlékeztessen arra, hogy is kellene az életemre tekintenem.  Neked mid lenne ma, ha...? Egészséges lennél? Minden családtagod körülötted lenne? Lenne hova lefeküdnöd este? Lenne mit reggelizned? Sorolhatnám még tovább azokat a dolgokat, amik körülvesznek bennünket, de hálát szinte nem is adunk érte, hiszen olyan természetes és megszokott egy reggeli kávé vagy pirítós és egy ágy a hálószobában. Olyan természetesnek tűnő a lélegzetvétel, a sétálás a munkahelyre. Persze csak addig, amíg nem változnak meg a dolgok. Ezekben a napokban nem is olyan egyszerű eljutnom a munkába. A járdák csúsznak, jobban mint a korcsolyapálya a Városligetben. Levegőt venni se könnyebb, és nem azért mert beteg lennék, vagy tüdőpanaszaim vannak, hanem mert szinte kaparja a torkom, a légutaimat a tömény szmog. Hálás lennék, ha nem így...

Kint aztán tombolnak a mínuszok országszerte. Tegnap sikerült elkerülnöm, hogy ki kelljen lépnem a lakásból, de azért ma már nem tudott eltántorítani a hideg, és elmentem istentiszteletre. Az öltözködés ilyenkor hosszadalmasabb: nadrág alá harisnya, meleg zokni, trikó, kötött pulcsi, vastagabb kabát, sapka, sál, kesztyű, bélelt csizma. Indulás előtt kicsi félelem, csak át ne kelljen élnem azt a csontig hatoló hideget. Kilépve a bejárati ajtón mégis meglepetés fogadott. Ennyi?- gondoltam magamban. Hiszen nincs is olyan eszelős hideg. Pedig az volt, csak felkészültem rá. Meleg, többrétegű öltözettel, és a gondolataimban is tudtam, hogy mi vár rám. Sőt picit rosszabbat is képzeltem el. Volt már veled is ilyen? Mondjuk akkor, amikor úgy álltál egy vizsga elé, hogy a lehetetlennel kell szembenézned. Lehet az anyag tűnt soknak, vagy olyan rossz dolgokat hallottál a vizsga légköréről, a tanárról. A vizsga végén pedig meglepődve mondtad magadban: ennyi? Nehéz dolgok mindig lesznek k...

Vajon igazak a hírek, hogy 2016 a legrosszabb év volt? Egyik híres színésznő halála mintha betette volna a kaput sokak számára, és azt rebesgetik, 2016-nak mennie kell, hiszen annyi fájdalmat okozott. Leginkább azzal indokolják mindezt, hogy annyi híres, tehetséges embert elvett a világtól. Szomorú. De engem akkor az is elszomorít, hogy mennyi névtelen, fel nem fedezett tehetséget is elvett tőlünk. Keseregni persze lehet, akár az év utolsó napján is, de az én számadásom meghatározója mégis a hála. Vajon a siránkozó emberek, akik egy-egy szerep miatt beleszerettek némely színészbe, sztárba, észreveszik-e azt, ha idén nem kellett megállniuk közeli hozzátartozó sírjánál? Én idén észrevehettem, és hála van a szívemben. Köszönöm. Vajon észrevették-e, hogy idén kevesebbszer betegedtek meg, vagy sikerült meggyógyulni egy nagyobb betegségből? Én észrevettem. Egy baleset és egy betegség, ez volt az idei megpróbáltatása a szervezetemnek. Akkor úgy tűnt akár meg is halhatok, vagy úgy, ...

    Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek : ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. (Jel. 3,20) Kopogás hallatszik. Ki lehet? És hol kopog, hiszen sehol egy ajtó. Mintha belőlem jönne, de ez őrültség. Pedig érzem, mintha valaki nyitogatná a szívem ajtaját. Mi ez az egész? Halkan beszél, nyugtat és bátorít, ne félj, én vagyok. Vajon mióta lehet ott? Végig kopogta az egész életemet, csak sose voltam olyan csendben, hogy meghalljam? Kinyitom, beengedem az életembe. A szív megnyílt piciny kis ajtaján, és előbukkant az, aki mindig is velem volt. Ő adta az életemet, ő segített, amikor a szívem majd meghasadt. Biztos neki is fájt minden ott bent. Ő volt, aki teremtett, aki eljött ebbe a világba kicsi csecsemőként, majd az életét adta értem. Nem is figyeltem rá, mégis velem volt minden pillanatban. Velem volt a várakozásban, a nehézségekben, az örömökben. Mindent tud rólam, mégis szeret. Nagyon szeret, és me...

  Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban! (Mk. 1,15)   Igazán közel van. A pénztáros már a blokkot adja át az előttem lévő vevőnek. Már a számhoz emelem a pohár vizet. Felcsengetett a vendég jelezve érkezését. Kész lett a sütemény, és az illata beteríti a konyhát. Kijavították a dolgozatot, beírták a jegyet, csak meg kellene nézni. Leszállt a repülőgép, amivel érkezik az apuka az üzleti útról. A köztes idő, ami még elválaszt valaminek, valakinek az érkezésétől. Én vagyok soron, elkészült az étel, ital, mindjárt megérkezik, akire vártam. Pillanatok, amikben még nem történik meg a várva várt dolog, de már visszafordíthatatlan a folyamat. Izgalom, a gyomromban az a furcsa, pillangórepkedős érzés, felgyorsult szívdobogás, visszafojtott lélegzet. Elközelített az Isten országa. Hidd el a jó hírt, Isten belépett ebbe a világba.  Egy nap csupán és az ünnep megérkezik. Csinosítod a lakást, bevásárolsz, az ut...

    ...én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt. 28,20)   Magány. Társaság. Közösség. A karácsony könnyen lehet valakinek a legszomorúbb ünnepe. Főleg, ha egyedül kell tölteni, vagy egyedül érzi magát. Ilyenkor nemcsak azért gyűlnek össze a családok, hogy együtt ünnepeljenek, hanem azért is, hogy senkinek ne kelljen egyedül lennie, például Szentestén. De előfordulhat, hogy mégis magányosnak érezzük magunkat, hiába a nyüzsgő társaság és a jó falatok. A magány érzése helyett uralkodjon az idei ünnepünkben az odafigyelés. Úgy együtt lenni, hogy senki ne érezze magát kiszorítva a beszélgetésből, a feladatokból, a játékból és a kacagásból. Ha együtt a család, akkor valóban egy társaság legyen. Azonban sokszor hiába az odafigyelés, mert az egész széthullik. Nincs közös téma, nincs öröm, csak kesergés. Talán valaki mégis kimaradt. Aki pont összefoghatná, egy közösséggé varázsolhatná a családot. Jézus jelen szeretne lenni az ünnepben, jó hírrel, szer...